A kutyatartás egy csodálatos kapcsolat ember és állat között, de mint minden kapcsolatban, itt is vannak félreértések és beidegződések. Az egyik legérdekesebb jelenség, amivel sok kutyás találkozik – akár tudatosan, akár nem –, az az, hogy gyakran indokolatlanul felpörgetjük a kutyánkat. Ugrálásra, ugatásra, futkározásra ösztönözzük, sokszor akkor is, amikor erre semmi szükség nem lenne. De mi ennek a pszichológiai háttere? Miért teszünk így?
Az emberi boldogságprojekció: „ha ő boldog, én is boldog vagyok”
Az egyik legerősebb ok, hogy szeretjük a kutyánkat boldognak látni. Az emberi elme hajlamos arra, hogy saját érzelmeit a másik félre vetítse. Amikor a kutya szaladgál, csóvál, ugrál, mi ezt gyakran „örömnek” és „boldogságnak” értelmezzük, mert ezek az állapotok bennünk is hasonló mozgásossággal, aktivitással járnak. Pedig az izgatottság a kutyánál nem mindig egyenlő az örömmel – sokszor inkább stresszt, feszültséget, vagy éppen túlingerlést jelent.
A mozgás mint visszacsatolás: „látom, hogy él”
A mozgás, aktivitás a kutya esetében az „élet jele”. Szinte ösztönösen jobban figyelünk rá, ha aktív, ugrál, pörög. Ennek evolúciós gyökerei is lehetnek: az élő, mozgó, figyelő társ jelenléte biztonságot jelenthetett az ősember számára, míg a passzív, elvonuló, csendes társ akár betegséget vagy veszélyt is jelezhetett. Ezt a régi beidegződést sokszor átvisszük a kutyáinkra: ha „élettelinek” látjuk őket, mi magunk is biztonságban és jól érezzük magunkat.
A pozitív visszacsatolás csapdája: „ugrik, mert szeret”
Sokan úgy értelmezik a kutya izgatott viselkedését – például az ugrálást, ugatást vagy körbe-körbe rohangálást –, mint a szeretet, öröm, kötődés megnyilvánulását. Bár részben igaz lehet, hogy a kutya izgatottsága kapcsolódik hozzánk és az együtt töltött időhöz, az ugrálás, ugatás valójában sokszor inkább a frusztráció, várakozás, túlzott izgalom jele. Ha ezt mindig megerősítjük (például jutalmazással, figyelemmel, simogatással), akkor beleragadunk egy ördögi körbe, ahol a kutya egyre jobban pörög, mi pedig egyre inkább azt hisszük, hogy ez a „normális”… pedig nem az.
A kutyák alapvetően kiegyensúlyozott, nyugalmat kedvelő állatok, ami részben ragadozó örökségükből fakad. Ha megfigyeljük a vadon élő ragadozókat, például farkasokat, nagymacskákat vagy akár rókákat, láthatjuk, hogy napjuk jelentős részét pihenéssel, alvással, regenerálódással töltik. Aktivitásukat jellemzően csak akkor növelik meg, amikor az valóban indokolt – például vadászat, territóriumvédelem vagy szociális interakciók idején. Ez a viselkedés az energiatakarékosság jegyében alakult ki: a ragadozók így osztják be erőforrásaikat, mivel a táplálék megszerzése gyakran nagy energiabefektetéssel jár. A kutyák, mint háziasított ragadozók, ezt az energiatakarékos mintázatot részben megőrizték, bár az emberrel való együttélés természetesen sok új szokást is hozott az életükbe.
A tudattalan tréninghiba: „rosszkor jutalmazunk, rosszat erősítünk meg”
Sokszor azért pörgetjük fel tudattalanul a kutyát, mert nem megfelelő módszereket használunk a képzésére. Például indokolatlanul sok jutalomfalatot, dicséretet vagy buzdítást adunk olyan helyzetekben, amikor a kutyának mentálisan pont a nyugalomra lenne szüksége. Egy tipikus példa a sétáltatás. A kutya már eleve izgatott, feszülten húzza a pórázt, mi pedig jutalomfalattal próbáljuk motiválni, amivel akaratlanul is ráerősítünk az izgatottságára. Így nem tanul meg nyugodtan sétálni, sőt, egyre jobban túlpörög. A helyes tréning lényege, hogy a nyugodt viselkedést erősítjük meg, és nem a felfokozott állapotot jutalmazzuk, kivéve, ha az izgatottság a cél: például sport, apport stb.
Mi lehet a megoldás?
Ahhoz, hogy tudatosabb gazdik legyünk, fontos felismernünk a saját motivációinkat. Érdemes megtanulni különbséget tenni a kutya boldogsága és izgatottsága között, és megtanítani neki (és magunknak), hogy a nyugodt együttlét is értékes. A közös pihenés, a nyugodt séta, az egymás mellett való szimpla létezés legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint a labdázás vagy a játék.
Ha pedig aktivitást keresünk, irányítsuk azt tudatosan: inkább legyen napi rutinhoz kötött játék, sport vagy tréning, mint állandó, kontrollálatlan, indokolatlan pörgés.
Összegzés
Amikor legközelebb azon kapod magad, hogy „felpörgeted” kedvencedet, állj meg egy pillanatra, és gondold végig: neki vagy neked van erre most szükséged? A tudatos kutyatartás nem arról szól, hogy elfojtjuk a közös örömöt, hanem arról, hogy megtaláljuk az egészséges egyensúlyt az aktivitás és a nyugalom között – így lesz a kapcsolat hosszú távon is harmonikus.
Képek forrása : www.pexels.com
