Felugrál rám és másokra

A felugrálás egy meglehetősen zavaró dolog tud lenni, de ezt nem minden ember látja így. Sokszor azt gondoljuk, hogy a felugrálás a kutyák szeretetének a kinyilvánítása, ám ez nem így van. Ha megfigyeljük őket, akkor látható, hogy egymásra is ugrálnak játék közben, de amikor túl lőnek egy adott célon, a másik kutya rögtön rendre utasítja. Ez a fajta viselkedés a dominancia kimutatása is lehet, de sokkal inkább a személyes tér tiszteletének a hiánya, valamint egy tanult viselkedés.

forrás: pexels.com

Meg kell vizsgálni, hogy kutyánkból mely ingerek váltják ki a felugrálást, így fel tudunk készülni rá és időben letiltani. Ezt a magatartást sosem szabad dicsérni, sőt még akkor sem jutalmazhatjuk, ha épp abba hagyta azt. El kell várnunk kutyánktól a nyugodt viselkedést és a személyes terünk tiszteletét. Ez olyan, mintha egy láthatatlan kerítést húznánk magunk köré, amibe nem teheti be a lábát, csak ha erre engedélyt adunk. A leggyakoribb hiba, hogy magával az ugrálással eléri a célját, azaz figyelmet kap. Hazaérkezésünkkor ne vegyünk róla tudomást egészen addig, míg meg nem nyugszik. Amennyiben vendégekre ugrál, úgy nekik is be kell tartani ezt a szabályt, valamint a legjobb, ha az első időkben pórázra tesszük és így fegyelmezzük. Ne üdvözöljük, ne szóljunk hozzá, ne simogassuk meg!